Erdély egyik leglátványosabb és a legnépszerűbb kirándulóhelye a Tordai-hasadék. A hasadékhoz számos legenda kapcsolódik, ezek többsége Szent Lászlóhoz kötődik. A legenda szerint Szent László Torda mellett harcolt a kunokkal, azonban a túlerővel szemben vissza kellett vonulnia a hegy irányába.

Kiruccanás Erdély Kapujába - Budapest, Busz  

Románia, Erdély, Nagyvárad
Indulások: 2026.05.21-tól
Időpontok: 3 db
Ellátás: félpanzió
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: autóbusszal

Program:

Augusztusi, szeptemberi csoportok programja (áprilisi, májusi csoportok programját lentebb találja):

1. NAP UTAZÁS ERDÉLYBE: NAGYVÁRAD ÉS KOLOZSVÁR Reggel felszállítjuk utasainkat Debrecen Miskolc, Szeged, Pécs útvonalon Budapestre. Onnan indulva, Szolnok érintésével Ártándnál lépjük át a román határt. Nagyváradra érve városnézésünket a nemrég felújított középkori várnál kezdjük, ahol Szent László király sírja is található. Átsétálunk a belvárosba, ahol megtekintjük a színházat, Sas palotát, valamint a pár éve tűzkárokat szenvedett görög-katolikus Püspöki Palotát. Nagyvárad után a csodaszép 575 m magas Király-hágón átkelve érjük el a történelmi Erdély területét. Szállás Kolozsvár környékén, kényelmes, négycsillagos szállodában, ahol három éjszakát pihenünk. Vacsora a szállodában. 2. NAP TORDAI KALANDOK ÉS KOLOZSVÁRI SÉTÁK Reggeli után belvárosi séta, majd Tordán lemegyünk a 110 m mélységben lévő sóbányába. Ezt követően a Tordai-hasadékhoz buszozunk, amit mintegy 150 millió év alatt vájt a mészkősziklákba a Hesdát-patak. Ez egy 3 km hosszú természetvédelmi terület. A kiépített útvonalat romantikus függőhidak és a sziklafalhoz rögzített sodronyköteles kapaszkodók teszik még izgalmasabbá. Délután Kolozsváron közös sétát teszünk. Megtekintjük a belváros fő látványosságait, többek közt a Szt. Mihály templomot, az előtte lévő Mátyás király szoborral, majd szabadprogram. Szállás, mint előző nap. 3. NAP KALOTASZEGTŐL A BÉLESI-TÓ PANORÁMÁJÁIG Reggel útnak indulunk és első megállónk a közel 900 éves, nemrég felújított bánffyhunyadi református templom. Kalotaszeg legnagyobb református egyházi épülete csodálatos értékeket rejt. Ezt követően a Házsongárdi temetőben egykori nagyjainkra emlékezünk. Tovább utazva felkeressük a Rekiceli-vízesést, amely a legenda szerint egy násznép könnyeiből fakadt, miután a menyasszony leesett a szikláról. 1-1,5 órás séta után érjük el a vízesés környékét. (Túracipő javasolt). Ezután a jósikafalvi víztározóhoz utazunk, ahol libegőzünk. Útközben és felérve megcsodálhatjuk a környező 1.000-1.400 méter magas bércekkel tarkított tájat. A tartalmas napot a szállásunkon vacsorával zárjuk. 4. NAP RÉVI-SZOROS, ZICHY-BARLANG ÉS HAZAUTAZÁS Reggel Erdély egyik legrégebbi, nemrég felújított várához, Sebesvár erődítményéhez utazunk. Ezután a Sebes-Körös mentén kialakult Révi-szorosban teszünk kirándulást, a látványos sziklafalak között utat törő folyó völgyében haladva felkeressük az Erdélyi-szigethegység egyik népszerű látványosságát, a körösrévi Zichy-barlangot és a mellette zubogó vízesést. Ezt kb. egy órás túrával érjük el. Ezután hazaindulunk, Ártándnál lépünk határt és 21 óra (+/- 30 perc) körül érkezünk Budapestre. Ezután vidéki utasainkat a visszaigazolt leszállási helyükre szállítjuk.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).


Áprilisi, májusi csoportok programja:

1. NAP SZEGED / PÉCS – MISKOLC – BUDAPEST – SZOLNOK – ÁRTÁND – NAGYVÁRAD – KOLOZSVÁR Reggel felszállítjuk utasainkat Debrecen Miskolc, Szeged, Pécs útvonalon Budapestre. Onnan indulva, Szolnok érintésével Ártándnál lépjük át a román határt. Nagyváradra érve városnézésünket a nemrég felújított középkori várnál kezdjük, ahol Szent László király sírja is található. A belvárosban séta, melynek keretében megtekintjük a színházat, Sas palotát, valamint a pár éve tűzkárokat szenvedett görög-katolikus Püspöki Palotát. Nagyvárad után a csodaszép 575 m magas Király-hágón átkelve érjük el a történelmi Erdély területét. Szállás Kolozsvár közeli ****-os szállodában (3 éj). Vacsora. 2. NAP TORDAI SÓBÁNYA – TORDAI HASADÉK – KOLOZSVÁR Reggeli után, a Házsongárdi temetőt tekintjük meg, majd Tordán lemegyünk a 110 m mélységben lévő sóbányába. Ezt követően a Tordai-hasadékhoz buszozunk, amit mintegy 150 millió év alatt vájt a mészkősziklákba a Hesdát-patak. Ez egy 3 km hosszú természetvédelmi terület. A kiépített útvonalat romantikus függőhidak és a sziklafalhoz rögzített sodronyköteles kapaszkodók teszik még izgalmasabbá. Délután Kolozsváron közös sétát teszünk. Megtekintjük a belváros fő látványosságait, többek közt a Szt. Mihály templomot, az előtte lévő Mátyás király szoborral, sétánk után szabadprogram. Szállás, mint előző nap. 3. NAP BÁNFFYHUNYAD – REKICELI VÍZESÉS – BÉLESI-TÓ Reggel útnak indulunk és első megállónk a közel 900 éves, nemrég felújított bánffyhunyadi református templom. Kalotaszeg legnagyobb református egyházi épülete csodálatos értékeket rejt. Tovább utazva felkeressük a Rekiceli-vízesést, amely a legenda szerint egy násznép könnyeiből fakadt, miután a menyasszonyuk leesett a szikláról. 1-1,5 órás séta után érjük el a vízesés környékét. (Túracipő javasolt). Ezután a jósikafalvi víztározóhoz utazunk. Itt libegőzünk. Útközben és felérve megcsodálhatjuk a környező 1.000-1.400 méter magas bércekkel tarkított tájat. Szállás, vacsora. 4. NAP SEBESVÁR – RÉVI-SZOROS – BUDAPEST Reggel Erdély egyik legrégebbi, nemrég felújított várához, Sebesvár erődítményéhez utazunk. Ezután a Sebes-Körös mentén kialakult Révi-szorosban teszünk kirándulást, a látványos sziklafalak között utat törő folyó völgyében haladva felkeressük az Erdélyi-szigethegység egyik népszerű látványosságát, a körösrévi Zichy-barlangot és a mellette zubogó vízesést. Ezt kb. egy órás túrával érjük el. Ezután hazaindulunk. Ártándnál lépünk határt és 21 óra (+/- 30 perc) körül érkezünk Budapestre. Ezt követően mindenkit a felszállási helyére szállítunk.



Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).

154 500 Ft/fő-től +

Belgrádtól a Vaskapuig - Budapest, Busz  

Szerbia, Vajdaság, Belgrád
Indulások: 2026.04.30-tól
Időpontok: 7 db
Ellátás: félpanzió
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: autóbusszal

Program:

1. NAP A SZECESSZIÓS SZABADKA ÉS ÚJVIDÉK Ingyenes kora reggeli transzferek indulnak Debrecenből, Miskolcról és Pécsről Budapestre. Mindkét útvonalon további felszállási lehetőségeket biztosítunk. A főváros után az M5-ös autópályán haladunk dél felé. Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Szegeden felszállási lehetőség. Röszkénél határátlépés a Vajdaságba. Gyalogos városnézés Szabadkán, mely során megtekintjük a szecessziós Városházát és a dísztermét (ha nincs közgyűlés), a szép Zsolnay-kutakat, valamint a nemrég felújított zsinagóga épületét kívülről. Tovább utazva átszeljük Bácskát és Újvidékre megyünk, mely a Vajdaság tartományi székhelye és népesség tekintetében Szerbia második legnagyobb városa. Ismerkedés a várossal, séta a főtéren és a sétálóutcákban. Láthatjuk a Monarchia legjelentősebb és Európa 2. legnagyobb erődjét, a Péterváradi Erődöt, melyet a Duna túlsó partjáról le is tudunk fényképezni. A vár régen védelmi szerepet töltött be, napjainkban pedig kedvelt kirándulóhely. A toronyórájának mutatói különlegesek: a nagymutató jelzi az órák múlását, nem pedig a kismutató. Hogy miért? Erről is mesél idegenvezetőnk. Utunkat a Szerémségben folytatjuk. Este elfoglaljuk szállásunkat és megvacsorázunk. 2. NAP HUNYADI NYOMÁBAN: BELGRÁDTÓL SZENDRŐIG Reggeli után Belgrádba buszozunk. Először bejárjuk a híres, sok ostromot megélt nándorfehérvári várat. Itt aratott fényes győzelmet 1440-ben Tallóci János várkapitány az ostromló szultáni seregen. 1514-ben itt győzte le Dózsa György, nándorfehérvári lovastiszt, a szendrei lovas szpáhik vezérét, a legyőzhetetlennek hitt epireoszi Ali béget. 1456-ban Hunyadi János és Kapisztrán János itt verte vissza a török ostromot és itt halt hősi halált Dugovics Titusz. A győztes csata emlékére szól minden délben a harangszó. A Kalemegdán erődöt elhagyva buszos városnézés a központban: színház épülete, királyi palota, Szent Száva templom, parlament épülete. A déli órákban felkeressük Zimonyt, ahol megtekintjük a Magyar Millenniumi Emlékművet, amely az ország hét millenniumi emlékművének egyike. Felsétálunk a neogótikus lovagtorony kilátójába. Utunk következő állomása közvetlenül a Duna partjára épült hatalmas szendrői vár, amelynek ostroma közben hunyt el Kinizsi Pál 1494 ben. A település a középkorban rövid ideig az ország fővárosa volt. Szállás ***-os szállodában. 3. NAP GALAMBÓC VÁRA ÉS HAJÓZÁS A VASKAPUNÁL Ez a napunk a méltán híres szorosokról; a Kazánról és a Vaskapuról szól. Délelőtt a folyam mentén haladunk buszunkkal és így érjük el Galambóc környékét. Megcsodáljuk az érdekes fekvésű, stratégiailag fontos, teljesen újjáépített Galambóc várát, melynek 1428-as ostromáról írta Arany János a Rozgonyiné című balladáját. Láthatjuk a Babakáj sziklát és a László vár romjait is. Itt kezdődik a Vaskapu Nemzeti Park, Európa egyik legnagyobb szurdokvölgye. A Galambóci-szorosnál a 2 km széles Duna hirtelen 400 méteresre szűkül. Az 1971-es duzzasztás során víz alá került Traianus út és Széchenyi út vonalát követve, hamarosan elérjük a Baross-emléktáblát. Továbbhaladva a Duna mentén érintjük a Dunatölgyesi-öblöt, valamint a Varnica hajójelző állomást. Érdekes látványban lesz részünk a Mrakonya patak torkolatánál, ugyanis itt található Decebalus dák uralkodó sziklába vésett arcképe. Kora délután hajóra szállunk és kb. 2,5 órát hajózunk a Dunán. Ekkor a Traianus táblát, a Kis-Kazán-szorost és a Dunatölgyesi-öblöt érintve egészen a Nagy-Kazán-szoros bejáratáig megy hajónk. Útközben lefényképezhetjük a Nagy-Kazán-szoros kijáratát, ahol a szoros szélessége mindössze 150 méter, ám a Duna itt a legmélyebb: mélysége eléri a 90 métert. Látjuk még a Veteráni- és a Ponikova-barlangok bejáratait is, majd völgymenetben visszatérünk a kikötőnkbe. Fakultatív hajókirándulás a Vaskapunál és a Kazán-szorosokban: 40 € (nyáron: 45  €)  (garantált indulás, jelentkezés a helyszínen). Hajózásunk után ****-os romániai szállásunkra megyünk, majd vacsorázunk. (Az út során az egyik szállodában várhatóan fürdőzési lehetőség is lesz). 4. NAP HERKULESFÜRDŐ ÉS TEMESVÁR A mai napon sétát teszünk a Monarchia idején kedvelt nyaralóváros, Herkulesfürdő központjában. Ezt követően a Bánságon átutazva érjük el Temesvárt. Városnézés a többnemzetiségű városban, mely a Trianon előtt Dél-Magyarország legjelentősebb települése volt. Jelenleg, a több mint 300.000 fős lélekszámával Románia 3. legnépesebb városa. Sétánk elején a Mária Terézia-bástyát láthatjuk, majd a római katolikus székesegyházat, végül pedig a Szentháromság-szobrot. Az egykori Vármegyeházában most a Temesvári Szépművészeti Múzeum található. Továbbhaladva lefényképezhetjük a szerb, majd a római katolikus püspöki palotát, továbbá a szerb és a román ortodox székesegyházat, a Savoyai-házat, valamint a belvárosi zsinagógát. Temesvár magyar emlékei közé tartozik többek között Klapka György honvédtábornok szülőháza is. Tapasztalni fogjuk, milyen különleges város Temesvár, ugyanis a belvárosban több, szépen kialakított, látványos teret is megtekintünk. Szabadprogramra is lesz lehetőség a nap folyamán. Elhagyva a várost, Szeged érintésével utazunk Budapestre, ahová a tervezett érkezés 21 óra (+/-30 perc). Ezután vidéki utasainkat a visszaigazolt leszállási helyükre szállítjuk.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).

179 500 Ft/fő-től +

Erdély egyik leglátványosabb és a legnépszerűbb kirándulóhelye a Tordai-hasadék. A Kolozsvárhoz közeli természeti látványosság a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki: egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében.

Az 1270 méter hosszú sziklaszoros alján a Hesdát-patak kanyarog a helyenként 250 méteres magasságot is meghaladó sziklafalak között.

Gazdag növény- és állatvilág jellemzi, 990 féle növényfaj, 110 madárfaj, lepkék, hüllők és emlősök találhatók a völgyben. A legismertebb védett faj a szirti sas. A csúcsok árnyékában, a szélvédett szorosokban megmaradtak a jégkorszaki, a sztyeppei, valamint az alpesi növényfajok is.

A szurdokvölgyben 32 feltárt barlang található, melyek közül a legnagyobb a 75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas Porlik-barlang, itt még cseppköveket is láthatunk. Híresek még a Kis- és Nagybalika-barlangok is, melyeket arról a betyárról neveztek el, aki II. Rákóczi Ferenc híve volt és ezekben a barlangokban bújt el a szabadságharc alatt a labancok elől. A barlangok többségének megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes.

A hasadékhoz számos legenda kapcsolódik, ezek többsége Szent Lászlóhoz kötődik. A legenda szerint Szent László Torda mellett harcolt a kunokkal, azonban a túlerővel szemben vissza kellett vonulnia a hegy irányába. A kunok üldözőbe vették és amikor már majdnem utolérték a magyar királyt és seregeit, Szent László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott: ebben a pillanatban a hegy kettéhasadt a magyar sereg mögött, így menekültek meg a kunoktól. A király lova patkójának a helye még ma is látszik az egyik kősziklán, a Patkós-kövön.

A Tordai-hasadék 1939 óta természetvédelmi terület, 2007-től pedig a Natura 2000 hálózat része, melynek fő irányelve a madarak élőhelyének védelme. Teljes területe 324 hektár és környékén több mint 100 km jól jelzett és kiépített turistaösvény ismert. A sziklamászók egyik legkedveltebb helye.

Autóval legcélszerűbb Mészkő (Cheia) felől megközelíteni, itt egészen a hasadék bejáratáig hajthatunk egy viszonylag jó minőségű murvás úton. Ha szép képeket szeretnénk készíteni, a nagy parkolóban álljunk meg, ahol véget ér az aszfaltozott út, itt kapaszkodjunk fel a parkoló fölötti kis kilátópontra. A hasadékba lépéshez belépőjegyet kell váltanunk, ez 2013-ban felnőtteknek 4 RON, gyerekeknek 2 RON volt (kb. 280 és 140 Ft). A patak völgyében jól járható, hidakkal, láncokkal kiépített ösvény fut. A hasadék végén dönthetünk, hogy visszajövünk a patak mentén, vagy a piros turistautat választva, fölkapaszkodunk a hasadék peremére, s a jelzett turistaúton látványos sétával térünk vissza.