Vietnám a kontrasztok országa, ahol minden van, amit csak el tudunk képzelni. Itt békésen megfér egymás mellett a kommunizmus és a versenygazdaság, a buddhizmus és a kereszténység, a tardíció és a haladás, a rozzant viskók és a hatalmas felhőkarcolók.
Vietnám a kontrasztok országa, ahol minden van, amit csak el tudunk képzelni. Itt békésen megfér egymás mellett a kommunizmus és a versenygazdaság, a buddhizmus és a kereszténység, a tardíció és a haladás, a rozzant viskók és a hatalmas felhőkarcolók.
Számtalan természeti csoda és kultúrális örökség. Nehéz dönteni, hogy mi fér bele egy két hetes utazásba. Mi úgy döntöttünk, hogy utunkat a Ha Long-öbölből ( lásd első részt ITT ) Hoi An felé vettük.
Következő úti célunk az ország közepső részén helyezkedik el, és számtalan kirándulás indítható el innen. Történelme 2200 évre vezethető vissza és a 15. századtól kiemelt és fontos tengeri kereskedelmi központnak számított, számtalan kínai, japán, holland, brit, spanyol és francia kereskedő hajó fordult meg itt. A helyiek főleg selyemmel, papírral, porcelánnal és fűszerekkel kereskedtek. Ezek a hajók, útjuk folytatásához a jó időt kivárva, sokszor hónapokat rostokoltak Hoi An kikötőjében. Ezért a város nagyon hamar egyfajta kulturális olvasztótégellyé vált.
Hoi An
Ezt a fajta kultúrális sokszínűséget a város a mai napig őrzi. Hanoi után meglepően emberléptékű, családias hangulatú kisvárosba érkeztünk. Őszintén szólva, első pillantban nem is igazán tetszett nekünk, volt egyfajta “szentendre-hangulata”. De amint kissé mélyebbre ásunk és jobban körülnézünk, igazán pezsgő kultúrális és főként kulináris életbe csöppenhetünk!
Hoi An Roastery a helyi Starbucks
A városban elsőnek a mindenhol jelen lévő színes lampionok tűnnek fel. Nos ezek a világító lampionok igazán pompázatossá teszik a sokszor kopott, öreg házakat. Mondhatnám azt is, hogy egy kis lampion minden épületet bájossá varázsol, itt pedig teljes utcák voltak kidekorálva. Micsoda hangulatuk volt nappal és éjszaka egyaránt!
Nagyon jó bárok vannak Hoi Anban érdemes belevetni magunkat az éjszakai életbe!
A városban számtalan, ősrégi és eredeti állapotában fennmaradt, sőt a leszármazottak által lakott, mégis látogatható épület van. (valójában összesen 18) Legtöbbjükön érezhető a kínai és a japán hatás is. Ezekben a látogatható történelmi házakban mindig van valaki aki kedvesen körbevezet. A belvárosi részre belépőt kell venni, azzal viszont gyakorlatilag bárhová bemehetünk innen. (a belépő egyébként jelképes összeg) A házakban lakók kézműves családok, bepillantást nyerhetünk munkájukba, otthonukba, cserébe nagyon kedvesen próbálják ránk sózni portékájukat.
Az egyik régi ház enteriőrje
Egy üzlet belső udvara
Klasszikus vietnámi ajtók
Nekünk minden esetben volt olyan amit nagyon szerettünk volna megszerezni, így mindenhol “illedelmesen” vásároltunk valami kis emléket, hol gyönyörűen mintázozz evőpálcikát, hol pedig (a szemünk előtt) kézzel hímzett asztaltertőt. Ha nem akarsz a “bunkó turista” megítélés alá esni, illik vagy egy kis adományt adni, vagy tényleg venni valamit.
Az egyik pagoda
Egyik látványosság a fedett japán híd.
A Japán-híd egy másik szemszögből
És éjszaka
A városban temérdek étterem és kávézó van. Nagy a szórás, mert egyaránt jókat ettünk nagyon is vietnáminak mondható, pici sámlis utcai kifőzdékben és kimondottan nyugati stílusú és szinvonalú helyeken is. Itt minden az evésről szólt. Úgy általában Vietnámban mindenhol minden az evésről szól, de itt úgy éreztem, hogy még inkább. Egymást érték az éttermek, kávézók, utcai kaja árusok és piacok. Az utcai kifőzdéket záróra után egész egyszerűen összecsomagolták, és a tányérokat, kondért, kissámlit feltornyozva egy picike motorra, elszállították.
Érdemes befizeni egy főzőtanfolyamra, ami közös piaci túrát is magába foglal. Sajnos mi ezt a gyerekek miatt kihagytuk, féltünk hogy nem érdekelné őket ez a jó pár órás elfoglaltság.
Egyik kedvenc helyünk a folyóparton, egy hajón. Ez a konyha :-)
Mindenhol kaját árulnak!
Az utcai étel kategóriában kedvencünk lett a faszénen grillezett sertéshús, amit ipari mennyiségben sütöttek a nénik és kazalnyi friss zöldfűszerrel, rizspapírral és fűszeres mártogatóssal kínálták, mi pedig finom tekercseket sordortunk belőlük, szinte az aszfalton ülve. A végén csak megszámolják az üres pálcikákat, amin a hús sült és az alapján fizetünk.
Kedvenc
Másik kedvenc helyünk a Vy’s kitchen lett, ami egy teljesen nyugati megjelenésű hely, egy hatalmas hangár a belvárosban, ahol körben mindenféle ételt nézhetünk meg. Az étlap egy tablet, amire minden étel fel van töltve, természetesen fotókkal, hogy a sok hülye is tudja, mit kér. Na, itt igazán kockázat nélkül tudtunk kóstolgatni mindent, nem kellett izgulnunk hogy mit is kérhettünk. A gyerekek imádtak válogatni a sok ínycsiklandó fotó segítségével.
Vy konyhája nekünk való volt
Itt láttam egy leírást a vietnámi történelem egy nagyon nyomasztó szeletéről: vietnámban ugyanis még a kilencvenes években simán éhenhaltak az emberek. A vietnámi háború lezárása után is még évekig nyugati embargó alatt volt az ország, egészen pontosan 1985-ig. Gyakorlatilag csak a volt KGST-országokból jutott némi segítség a teljesen tönkretett országank. Élelmiszer jegyek voltak, ez alapján kapták a fejadagot, ami rendkívüli módon kevés volt. 5 kg rizs, 10dkg sertéshús valamint fél kiló cukor volt a havi fejadag. Állítólag ezért mondják hogy ha valaki nagyon lógatja az orrát: csak nem elhagytad a rizsjegyedet?
A lényeg, hogy azt a kicsike húst, a rizst igyekeztek “felturbózni” olyan zöldségekkel, zöldfűszerekkel, melyeket meg tudtak termelni a házuk mellett.
Nyilván ebből is fakad a vietnámi konyha végtelen kreativitása. Azt mondják, mindent megesznek, ami nem eszi meg őket. Ezt félig-meddig bizonyíthatom is, mert a kiemelkedő kulináris élvezetek mellett, voltak igazi furcsaságok is, amik inkább volt számunkra kaland, mintsem gasztronómiai élmény.
Igen, ez hernyó.
Azt mondják, a vietnámi kávé világszinvonalú. Szeretnek kávézni és sok kávézójuk van. A vietnámi kávét csepegtetős módszerrel készítik brutál erős és sűrített tejjel édesítik. A jeges kávé is népszerű, általában kókusztejjel kínálják. Hoi Anban nagyon hangulatos kávézókra akadtunk ahol érdemes volt csak úgy ücsörögni és bámulni a színes forgatagot.
A város egyébként jó helyen van abból a szempontból is, hogy sok látványosság, kirándulási lehetőség van a környéken. Közel van ide például Hue, a császárváros, vagy My Son, a dzsungelben lévő Cham romváros, amely ugyanaz a dinasztia, mint akiknek a kambodzsi Ankor Wat-ot köszönhetjük.
Én ez utóbbit szerettem volna megnézni, kiegészítve egy Marble Mountain túrával. A szállodákban mindig számtalan utat javasolnak, különböző árfekvésben. A legolcsóbbak azok, amelyekben a környék hoteleiből összegyűjtik a túristákat és tömegesen viszik őket a választott uticélhoz. A legdrágább megoldás a saját autó bérlése, saját sofőrrel és idegenvezetővel. Mi végül autót és sofőrt béreltünk egy napra, idegenvezető nélkül. Úgy voltam vele, hogy mindent elolvastam a témában amit csak lehetett, majd én mesélek a család többi tagjának.
Így kb 25 000 forintnak megfelelő dongért (vietnámi valuta) volt egy autónk, sofőrrel együtt, aki oda vitt, ahová mondtuk és türelmesen várt ránk amikor kellett.
Heves, trópusi eső áztatta a várost, amikor elindultunk. A dzsungelben szinte függönyt vont elénk az eső, de nem volt hideg vagy kellemetlen. Szokásos precíz szervezettségben vittek bennünket elektromos kisbusszal a parkolótól, a kiindulási ponttól az első romig. Innen gyalog jártuk be a környéket és a romokat.
Mágikus és lenyűgöző ahogy a romok előtünnek az erdőben. My Son régen a legfontosabb kultúrális és vallási központ volt, melyet a tizenkilencedik században fedztek fel és kezdtek el felújítani a franciák. Sajnos a vietnámi háborúban nagy részét ennek is szétbombázták az amerikaiak.
Az első romok
Hála gyors sofőrünknek, a túristabuszok előtt érkeztünk, így volt kb fél óránk élvezni a nyugalmat ezen a mesebeli helyen. A később jövők már csak tömegben tudnak romról-romra járni, így érdemes korán kelni és beelőzni a buszokat!
My Son az esőben
Megjöttek a túristák
My Son után a Danang mellett lévő Marble Mountin felé indultunk. A Dél-kínai tenger partján magasodik öt torony, kivájt barlangokkal és szobrokkal, pagodákkal övezve, az öt elemnek tisztelegve. Gyönyörű fotókat készítettem itt, de a hangulatot valahogy nem kaptuk el. Bevallom, a fiúk unták.
Marble Mountin See Watch pagoda
Gyönyörű pagodák. Bár a fiúk szerint, ha egyet láttál, minden láttad.
Barlangszentély
Hegybe vájt imahely
Nem úgy a tengerpartot! DaNang tengerpartja tele van luxus resortokkal, és gyönyörű, homokos tengerpartja van. Mondjuk, itt is szakadt az eső, de ez a fiúkat cseppet sem zavarta, sőt!
A Dél-kínai tengernél
Másnap folytattuk utunkat Saigonba, mai nevén Ho-Chi-Minh City. Jelenlegi nevét Ho Chi Minh-ről kapta, aki nagyon nagy tiszteletnek örvend errefelé. Tanulmányait Franciaországban végezte és nagy hatást tett rá a francia forradalom. Ennek hatására kezdte el Vietnámban saját forradalmát és tette fel életét arra, hogy az akkor kétfelé szakadt déli és északi országot egyesítse.
Ho apónak hívják legnagyobb vezetőjüket és történelmi személyiségüket.
Ho- Chi -Minh City azonban még most is sokaknak Saigon, sőt a belvárosi részt is így hívják.
Csodálatos, éjjel-nappal lüktető, 15 milliós metropolisz. A kelet Párizsaként emlegetett város láthatóan dinamikus és gyors fejlődés előtt áll. Szűk utcácskákban látható piacok, kínai városrész, teljesen új, csillogó-villogó felhőkarcolók és széles, pálmafákkal övezett franciás boulevardok váltják egymást.
Számtalan luxusszálló. Tetőteraszukra koktélt menni ér!
Nguyen Hue a főutca, háttérben a Bitexco toronnyal.
Reggeli tornagyakorlat
Hatalmas a zaj, a szmog, szinte érezni ahogy lüktet a város. Lenyűgöző.
Látkép a Bitexco toronyból
Éjszaka is mozgalmas város
15 milliós metropolisz
Bitexco torony, helikopter leszállóval
Egy kis luxus senkinek sem árt
15 milliós nagyváros metró, villamos és jól kialakított tömegközlekedés nélkül. Elképesztő volt a forgalom, még Hanoinál is durvább.
Saigon egyszerre volt nagyon nyugati és egyszerre volt elbűvölően keleti. Elegáns nők, divatos kávézók, luxuséttermek és luxusszállodák a belvárosban, hatalmas éjszakai piacok, sámlis kifőzdék és kismotorok áradata mindenhol.
Gyér forgalom
Keskeny és magas házak jellemzik a helyi építészetet.
Kilátás a Jade pagodából
Saigon az a város, ahol nem lehet meg egy nyugati túrista guide vagyis idegenvezető nélkül. Egyszerűen túl nagy város és túl sok szegmense van. Bár a klasszikus túristalátványosságok az első kerületben gyalogszerrel könnyen bejárhatóak fél nap alatt, aki mélyebbre akar jutni, annak nem árt tudnia merre induljon. És mivel.
Saigon utcáin
Kis utcákban piacok
Részletek
Úgyhogy minden utazónak javaslom, hogy fizessen be olyan túrára, ami egy kicsit más mint a megszokott városnéző túrák és egy bizonyos téma köré csoportosítva a látványosságokat, egy különleges arcát mutatja be az utazónak.
A legjobb ha motoros túrára fizetünk be, vagyis túravezetőink egyúttal a motoros sofőrjeink is. Mi egy éjszakai motoros kaja-túrára fizettünk be. Csinos, egyenruhás lányok jöttek értünk a szállodába a megbeszélt időre. Elmondták hogyan kapaszkodjunk, mire figyeljünk és már indultunk is: belevetettük magunkat a lenyűgöző forgatagba.
Hirtelen a káosz közepén találtuk magunkat, egy nagyon biztonságos módon. A túra alatt több kerületbe is elmentünk, tettünk egy sétát az éjszakai kínai piacon és mindenféle furcsa ételt kóstoltunk: kólában pácolt és faszénen grillezett kecskemellet, kagylókat, rákokat, tengeri herkentyűket, bőrös varangyot (!!) és khm….igen, kacsaembriót….
Esti piac
Sárkánygyümölcs biznisz
Kacsaembrió a helyi csemege, Nem tudtam, miért árulnak főtt tojást az utcán...
Útközben sokat beszélgettem alkalmi sofőrömmel ami igazán nagy élmény volt, sokat mesélt az életükről, mindennapjaikról, a “mai fiatalok” álmairól. Elárulom, saját lakásra és utazásra vágynak.. meg egy kis privát szférára a hódolójukkal, mert náluk még a nagycsaládos modell van és nem csak a szülőkkel de a nagyszülőkkel is együtt laknak. Emiatt nagyon népszerűek a folyóparton bérelhető hintaágyak, amiben a fiatalok a szülők árgus szeme elől eltűnve romantikázhatnak.
Elmesélte, hogy a vietnámi nők nagyon figyelnek az alakjukra, mert a karcsúság nagyon fontos. És valóban, nem nagyon láttam elhízott vagy lestarpált, elhanyagolt nőt. Az az igazság, hogy aki slampos volt az mind túrista volt. A vietnámi nők a maguk szegény módján is elegánsak, vállukon kopppincs LV, Prada vagy Gucci táskával, szépen szabott, de olcsó anyagból varrt ruhájukban látszik hogy sokat adnak az elegáns megjelenésre. Élő bizonyítékai annak hogy a stílus nem pénzkérdés.
Munkahelyen, éttermekben és szállodákban egyenruhát hordanak, ami egy tradícionális viselet az Ao Dai. Ez egy szűkre szabott, derékig felsliccelt kimonó, ami alá bő szárú fehér nadrágot vesznek.
A mi motoros lányainknak is ilyen egyenruhájuk volt. Nagyon tetszettek nekem, igazi barátokként váltunk el a túra végére. Ajánlom őket, nézzetek szét az oldalukon ITT.
Saigon egyes helyein, melyek távol esnek a túrista nyomvonalaktól, igazán különlegességeknek számítottunk. Nevetgélve mutgattak ránk a gyerekek , sőt egy iskolai csoport nekiállt a fiaimmal szelfizni. Nagyon kuncogtak közben és volt hogy követtek is minket, miközben próbálták a fiúkat megérinteni.
A fiaimmal szelfiznek a vietnámi lányok
Ilyen volt például a buddhista élménypark, a Suoi Tien, ahol lélegzetelállítóan grandiózus buddhista díszletek közé volt építve egy vizi és vidámpark. Ez már a városon kívül van, de a gyerekeknek kétségkívül nagy élmény. Rajtunk kívül európai nem volt a parkban, ott is integettek, hellóztak nekünk nagyon, többen odajöttek közös fotót csinálni.
Buddhista kívánságfa
Négy napot töltöttünk Saigonban, de azt hiszem ennyi elég is volt. Legközelebb még beiktatnék egy forró, fehér homokos tengerparti lazulást is, mégpedig úgy, hogy a Mekong- deltán keresztül elhajóznék Phuo Quoc szigetre. Azt hiszem ez még jó befejezés lett volna, de sajnos erre időnk már nem volt. Így indultunk haza két hét után. Nagyon sok élménnyel, tapasztalással tértünk haza és nem kétséges: visszajövünk még ide.
Dam biet Vitenam!